Alapképzés

Iskolánkba már 3-4 hónapos kortól várjuk a kutyákat, felső korhatár pedig nincs. Minden fajtát, illetve keverékeket is szívesen látunk.

Az első foglalkozások egyik fő célja, hogy a kutya megszokja az idegen emberek és a többi kutya jelenlétét, ne mutasson félelmet, vagy agressziót a számára idegen helyen. Ekkor a fő cél, hogy elérjük, a kutyát egy ilyen izgalmas környezetben se csupán a póráz kösse a gazdájához.

A  hiányos szocializációból adódó problémák megoldására is lehetőség nyílik.

A kezdő csoportban - függetlenül a kutya korától - a kutyák és főleg a gazdák a legalapvetőbb készségeket sajátítják el, amelyek a sikeres együttműködéshez szükségesek: figyelni egymásra, olvasni a másik viselkedéséből, megérteni a másik jelzéseit.

Az összecsiszolódás egyszerű, játékos feladatok segítségével zajlik,  miközben a gazdák megtanulják simogatással, jutalomfalattal és játékokkal motiválni a kutyákat. A feladatok eredményeképp a kutyák gazda iránti kötődése is erősödik.

Eleinte tehát elsősorban a gazdák tanulnak!

Természetesen később egyre több feladatot kell megtanulniuk: hívásra visszamenni, talált élelemhez nem hozzányúlni, alapvető engedelmességi feladatokat csak kéz- és hangjelekre is végrehajtani, stb.

Minden szombaton és vasárnap a foglalkozások első órájában az engedelmességi feladatok zajlanak kiscsoportos képzés keretében. 

A gyakorlás során az agility alapjaival való megismerkedésre is mód nyílik. 

Ezután a  csoportos elengedés és behívás gyakorlása következik, amikor a kutyák szabadon játszanak, a gazdák pedig megtanulhatják értelmezni a saját kutyájuk és az idegen kutyák viselkedésformáit, különbséget tenni játékra hívás és fenyegetés között, és hogy mikor szükséges és milyen módszerekkel célravezető beavatkozni a kutyák között zajló interakciókba.

Végül a "rongyozós játék" zárja a foglalkozást, amikor a kiképző kontrollált küzdőjáték közben figyelheti meg a kutya viselkedését, a gazda pedig megtanulhatja irányítani a kutyát akkor is, ha azt elragadja a lelkesedés. A játék az őrző-védő fajtáknál a munkavizsga gyakorlatainak bevezetőjéül szolgál, más fajtáknál pedig mód nyílik a gátolt harapás kialakulásának elősegítésére, és az agresszív viselkedés vagy túl durva játékos viselkedés kontrolljára.

Amelyik kutya-gazda páros sikeresen veszi ezeket az első akadályokat az haladóbb csoportba léphet. 

A haladó kutyák már jellemzően póráz nélkül dolgoznak, fokozatosan bekapcsolódnak a K99 vizsgarendszer engedelmességi és ügyességi ágazatának elsajátításába, egyéni és csoportos feladatokat is gyakorolnak, és végül alapvizsgával zárják a kurzust.

Gyakori kérdés, hogy mennyi idő alatt lehet már jelentős előrehaladást elérni a kutyával. Tapasztalataink alapján a vizsgákra való felkészülési időt alapvetően befolyásolja, hogy a gazda otthon és séták alatt is gyakorol-e a kutyával a kiképzőktől kapott iránymutatások alapján. 

Felszerelés

A foglalkozásokon a kutya méretéhez és erejéhez illeszkedő bőr- vagy szövetnyakörvre (nem szöges és nem fojtó, de hám lehet) és bőr- vagy szövetpórázra (kb. 1,2 m hosszú) lesz szükség. Nem ideális az úgynevezett "kiképző" póráz, a láncpóráz vagy Flexi pedig egyáltalán nem alkalmas a kiképzéshez. Támadásra vagy durva játékra hajlamos kutyáknál szájkosárra is szükség lehet. Érzékeny torkú kutyáknál hám is használható. 

A kiképzéshez ezen kívül játékot (labda, madzagos labda, sípoló süni, kong, stb.), illetve jutalomfalatot (lehetőleg nem száraztápot) kell hozni. A jutalomfalatokat érdemes övtáskában vagy övre fűzhető jutalomfalat tartóba tenni a gyakorlás alatt, hogy mindig kéznél legyen a megfelelő pillanatban. Aki már alkalmazott korábban klikkert a tréninghez, használhatja a foglalkozásokon is.

A kutyát feltétlenül érdemes kullancs elleni védelemmel ellátni. Itatótál és egy palack víz, különösen meleg időben mindenképpen szükséges.

Kérjük, hogy az oltási könyv (és később a tagsági kártya) mindig legyen a gazdánál.

Az első alkalom

A jelentkezés után mindenkit értesítünk a kezdő foglalkozás időpontjáról.

Erre az első alkalomra még KUTYA NÉLKÜL kell jönni, amikor is elmondunk minden olyan fontos tudnivalót, amire a későbbiekben szükség lesz. Itt tudjuk azokat az esetleges egyéni problémákat megbeszélni, ami a későbbi közös munkát zökkenőmentesebbé teszi.

Az itt kapott információk alapján mindenki eldöntheti, hogy az iskola által nyújtott lehetőségek megfelelnek-e az igényeinek. A megbeszélés után lehet beiratkozni, ahol be kell mutatni a kutya oltási könyvét, ezért azt mindenképpen el kell hozni. A beiratkozással az iskola pártoló tagjává válik mindenki, így jogosult a megadott képzési időben minden csoportos foglalkozáson résztvenni.